
A Crash & Ride egy 2012-ben alakult magyar szimfonikus rock/metált játszó együttes Pilisről.
Tagjai:
Szűcs Gábor – ének
Pataki Rebeka – basszusgitár, vokál
Darázsi Zsolt – billentyűk
Darázsi László – gitár, vokál
Devecz Gyula Tamás – dob
Az alapötlet egy korábbi zenekarban is együtt játszó Darázsi Zsolt és Tokár Gábor (Toxy) fejéből pattant ki. A kezdetekben szimfonikus metál/rock feldolgozásokat (Sonata Arctica, For My Pain…, Nightwish, Paradise Lost, HammerFall) előadó banda gyorsan teljessé vált basszusgitár fronton Neogrády Attilával, ütőshangszeren Devecz Gyula Tamással, és a ritmus/szólógitárt pedig Darázsi László vette kézbe. A banda neve egy ír vendéglátóipari egységben született az azóta is dobon játszó Gyula közreműködésével.
Első fellépésükre 2013 májusában került sor a Zúzda Rock Kertben. A cover számok mellé hamar kerültek a repertoárba saját számok is Zsolti és Toxy jóvoltából. Első számuk az All in green és a The Last Day on Earth volt, mely utóbbiról az első klipp is készült.
A töretlen koncertsorozat után 2016-ban Attila átadta a basszusgitárt Biró Tamásnak, akivel újult erővel folytatódott a számok gyártása.
2017-ben az addigi 8 saját dal elkészítését követően Toxy és Tomi kiváltak a zenekarból, de az azóta is kemény magot alkotó trió nem adta fel. Hosszas meghallgatások után csatlakozott ének fronton Herka Róbert és négy húron Pataki Rebeka.
A megújult felállásban indultak több tehetségkutatón, mint például a Q-faktor, ahol saját szájízükre formált Queen dalokkal hozták haza az első helyet és a közönségdíjat. Egy év alatt szerepeltek a Rock Rádióban, Újpest TV-ben és az Újpesti Kulturális Központban. Elkészült az első live-session videó is Rózsa Laura együttműködésével.
A termékeny időszak után ismét tagcserére került sor, ezzel új korszak nyílt, hiszen a frontember pozícióját Schneider Esztella töltötte be, a basszusgitárt pedig Kántor Gábor biztosította. A női ének új kihívások elé állította a csapatot. Alkalmuk lett egységesíteni a banda arculatát, letisztázni a stílus irányát, kipróbálni a női frontember adta lehetőségeket. A 2020-as pandémia alatt sem lazsáltak, 3 új szám látott napvilágot és elkezdték az otthoni stúdiófelvételek készítését.
2021 decemberében kialakult a mai nap is aktuális felállás. A bőgőt újra Pataki Rebeka vette kézbe, míg a mikrofon mögé Szűcs Gábor (Bobby) állt.
Ezzel a végső formációval a zenekar megtalálta saját hangját, ami a ’24-es Storm című albumukban manifesztálódott. Az első lemezt a minket kollektíven kísértő emberi gyarlóság ihlette. A korongon található 13 dal töretlen optimizmussal mesél az elkerülhetetlen végről, az emberi hibákról, mely viharként pusztítja a környezetét. A szimfonikus rock alapra épülő melódiák jellegzetes magyar hozzáállással zenélnek reményről, újrakezdésről és az értékekről, melyek -néha- láthatatlanul körbevesznek minket.
2024 májusában került sor a Generations koncertre, ahol 2 órás koncerttel mutatták be a közönségnek, hogy milyen nagyszerű zenészekkel dolgoztak együtt ez idő alatt.
